Gondolkodó Nő

Nem is tudom, most mit akarok írni. Már magamat is annyira unom, és tényleg gáz, hogy nem tudok továbblépni. És néha olyan, mintha nem is akarnék. Ott kattog a kisagyamban, hogy de addig míg meg nem kaplak, nem tudok továbblépni. A létező összes módon lejátszottam már, hogyan tudnám ezt legalizálni, de nyilván nem lehet. És hálás vagyok, hogy az élettől kaptam még egy esélyt lebukás nélkül, na meg persze anélkül, hogy óriásit vétenék.  Arra jó az írás, hogy az már tisztán látszik, hogy ki kell adnom magamból ezt a sok veled kapcsolatos gondolatot. Beszélni nem tudok rólad, meg már a lányoknak sem akarok, mert gáznak találom, hogy még mindig itt tartok. Másnak meg aztán végképp hogyan beszélhetnék. Nem gondoltam, hogy erre jutok valaha, de azt hiszem, téged meg ezt az egészet, ami miattad lett bennem, egyedül nem tudom feldolgozni. Eleve nem tudom feldolgozni, hogy nem kaphatlak meg. Szánalmasnak tartom magam már emiatt az egész miatt. Amivel meg még bántom is magam.  Ha rólad van szó,

Azt mostmár vegytisztán látom, hogy a vágyott állapot, amit hozzád kötök, nem más mint a szerelem érzése, és annak minden olyan velejárója, ami egy kapcsolat, egy szerelem elején megszületik bennünk. Amikor szinte lebegünk, és csakis a pozitív dolgokat engedjük be a másikból. Egyfajta szemellenzővel vagyunk a másik felé.  Én abszolút szemellenzővel voltam feléd. Volt azért olyan pillanat, amikor nem tetszett, ahogy hozzám érsz. Olyan nyomulós, olyan gyors, olyan közönséges volt. Egyszer volt ugyan, de volt, és annyira gyorsan elhessegettem, így utólag talán azért, hogy tényleg tökéletesre formáljalak, hogy minden tulajdonságodat a saját elképzelésem szerint építsem fel. Mintha az nem is számítana, mert csak egyszer fordult elő.  Az a baj, hogy a mi történetünknek hirtelen lett vége, mint egy áramütés, a kellős közepéből kellett azonnal kijönni. Befejezetlen maradt a kettőnk dolga, kérdőjelek maradtak. Ráadásul mindez a szerelem felívelő szakaszában történt, így még nem kaptuk meg a más

Megfogadtam, hogy összeszedem, hogy a hozzád kapcsolódó időszakban mit szerettem magamban, az életemben, mi az, amit te előhoztál belőlem, és most hiányzik.  Ezek megfogalmazásával nem titkoltan közelebb szeretnék kerülni magamhoz, és távolabb tőled. Meg szeretném vizsgálni, nélküled hogyan teremthetem meg magamnak azt a vágyott állapotot. - minden nap csinos akartam lenni, ezért jobban odafigyeltem az öltözködésre és a hajam állapotára is.      A ruhákkal most sincs baj, a stílusom csak finomodott, megtehetem, hogy jól öltözködöm. A hajam az már más tészta, ellustultam hajat mosni. Nos ezen könnyen lehet javítani. - hiányzik az izgalom, hogy jössz-e arra, mikor találkozunk, mikor írsz, mit írsz, mit válaszoljak. Ezzel a résszel egyelőre nem hiszem, hogy tudok mit kezdeni. Ez nincs, és nem is szabad(na) ezt hajhásznom. Abból kell kiindulnom, hogy nincs köztünk kommunikáció, és ne is akarjak előidézni. Bár nem mindig gondolom, hogy probléma, hogy vágyom erre. Az a probléma, hogy a múltb

Mintha jönnél a napsütéssel. Mintha a fényáradat téged is hozna a gondolataimba. Furcsa ez. Sokszor és sokat változó érzés és gondolat bennem, ami valahogy a végére igencsak ugyanoda fut ki. Már beszélni is jó rólad. Ma legalábbis jó volt. Mintha megint több lennék, mintha érdekesebb lennék ha te vagy nekem.  Tök hülyeség, mert az az igazság, hogy érdemekben a férjem nyomába sem érsz, de legalábbis le vagy maradva jócskán. Nyilván nem is ismerlek annyira, mit őt, de ezt valahogy bizton állítom. Mégis oda tudlak tenni, ahová máskor meg tényleg komolyan azt érzem, semmi keresnivalód. Az az igazság, hogy ezt az egészet még mindig nem tettem helyre magamban. Vagy pontosabban, fejben már helyre tettem, és az érzéseim még próbálják lekövetni. Az is probléma lehet, hogy gondolatban túl sokáig el szoktam menni, sokszor menekülök hozzád, ez pedig nem más, mint egy elképzelt álomvilág, szürreális, semmi köze a valósághoz, és hamis vágyakat kelt. Nagyon veszélyes. Időről időre le tudom állítani,

Alig várom, hogy holnap legyen, és újra írjak. Addig kibírom, addig nem írok. De holnap már reggel hallani fogsz rólam. Ott leszek a délelőtti gondolataidban, ott leszek veled, amikor lehorgonyzol és belógatod a botot. Mert én olyan barát vagyok, aki figyel, aki számon tartja, hogy holnap szabadulsz, és akit érdekel, mit is csinálsz. Minden érdekel, ami veled kapcsolatos.  Igen. Újra itt tartok. Annál a résznél, amikor érdekel, amikor fontos, hogy veled mi van. Amikor nem tudom figyelmen kívül hagyni ezt a késztetést.  Írni fogok, és most azt gondolom, nincs ebben semmi rossz. Ez a természetes, ez a magától értetődő. A mi kötelékünk magától értetődő. Kellek neked én is, nem csak te nekem. Mondhatsz akármit, szeretsz engem. Tudom, hogy így van. Páratlan történet a miénk, azért mert a miénk.  Jó, hogy vagy. Akkor is ha nem vagy az enyém. Volt idő, mikor az enyém voltál. Érzelmileg igenis az enyém voltál. Én uraltam a gondolataid. Velem keltél, velem feküdtél. És így volt ez fordítva is.

Veled álmodtam. Nem ritka az ilyesmi, de mostanában szerencsére ez is elkerült. Az elmúlt körülbelül egy hónapban minden elkerült veled kapcsolatban, és az önkontroll is jól működött. Na meg volt annyi minden más, amivel foglalkoztam. Te nem voltál fontos. Áldott állapot volt ez a kapcsolódásunkban. Tegnap az, hogy ennyit beszéltünk, meg még utána hallgattalak és írtam is rólad, úgy tűnik meghozta a változást. Megint beloptad magad a tudatalattimba, és újra megjelentél az álmomban. Nem is emlékszem, miről szólt az álom, csak arra, hogy reggel ismét szembesülhettem azzal, van még azért abból az elfojtott szexuális vonzalomból, na meg e területen amúgy is túlteng bennem a le nem vezetett energia. Szóval, úgy látszik nem is kellett több, megint ott voltál, ott ahol nem kellene lenned.  Vagy ezek szerint kell valamiért. Pont az a fajta vagyok, aki ilyenkor elgondolkodik, hogy akkor most mégis csak van valami? Akkor amikor teljes meggyőződéssel éreztem, hogy ez már nem az, már nem olyan. És

Elmentettelek. Megint. Ugyanoda. Titokban. Megint. Ugyanúgy.  Az érzés már nem ugyanaz, mint régen, de van benne valami kétségtelenül ismerős. Valami pezsdítő, valami olyan, amit csak tőled érzek. Valami az énemből, ami csak tőled aktiválódik. Hihetetlen, hogy még mindig képes vagy így megmozgatni. Pedig azt hittem, ez elmúlt. Azt hittem, már tényleg nem akarok belőled többet. De most újra tudni szeretném, hol tartasz, mi körül forognak a gondolataid, hol tartasz az életben. Ha nem is mindent, de a fő pilléreket jó lenne tudni. Nincs bennem hiú remény, és őszintén tudom is, hogy ez nem lesz így, és nem is kell, hogy így legyen. Nem ez az utunk. Nincs közös utunk. Néhány kereszteződésben elkerülhetetlen, hogy találkozzunk, de nincs benne több, akármennyire is meg kellett állnom egy nagy sóhajtásra, hogy ezt leírjam. Te magad mondtad, hogy ez nem lehet így. Akkor nehéz volt elfogadnom, pedig tudtam, hogy igazad van. Most is tudom, de most már a szívem is könnyebb ezzel kapcsolatban. Tége