Miért jön ez elő újra és újra bennem?! Őszintén hittem most is, hogy valami megváltozott. Hogy ezúttal végleges. Hogy most más. Most határozottabb, most végleges. Most olyan komoly, elengedős. De nem. Megint ott vagy minden gondolatomban. Megint mintha az idő megállt volna. Mintha nem kapnám sorra az intő jeleket. Mintha lenne értelme ezen az egészen rágódni. Elegem van. Ki akarlak törölni a fejemből. A jelenben akarok élni. A jelennek pedig nem vagy része. A múltnak is olyan régen voltál már. Nem is szabadna már itt lenned a gondolataimban. Takarodj, tűnj el! Hagyj békén! Másszál szépen ki a fejemből, aztán meg a szívemből is! Nincs helyed! Soha nem is szabadott volna, hogy legyen! Eressz el! Menj! Menj! Menj! Kezdd újra. Kezdd mással. Építsd fel, itt meg rombold le! Égesd fel, zúzd össze, temesd el. Tűnj el belőlem! Kérlek...
Magamnak, magamtól, magamról. Mert inkább elmondom mindenkinek.