Néha őszintén azt hiszem, már túl vagyok rajta. Aztán történik valami, nem cselekményszerűen, egyszerűen csak belül, ami aztán megint arra készteti a fogaskerekeimet, hogy azon nyikorogjanak, hogyan jöhetne létre ez mégis köztünk. Persze tudom, hogy sehogy, ezért elkezd fájni és elszomorítani. Tisztában vagyok vele, milyen piszok szerencsés vagyok, még akkor is ha az élet a házasságomban is folyamatos próbák elé állít, de azt még nem tudom, ezt pluszba miért adta. Valahol ajándék, hiszen azok az érzések, gondolatok, felfedezések önmagamról, a férfiakról, a kapcsolatokról, amiket ennek köszönhetően kaptam, áldásosak, és őszintén hálás vagyok értük. Ugyanakkor természetes velejáró, hogy rövid távon ártott a kapcsolatomnak, a pletykák miatt a híremnek, ki tudja milyen károkat okozott néhány ember rosszindulata. Persze én cselekedtem meggondolatlanul, ugyanakkor úgy érzem, én ilyen rosszindulattal senkinek soha nem ártottam, vagy kavartam bele az életébe, pont azt még több helyzetben meg i
Magamnak, magamtól, magamról. Mert inkább elmondom mindenkinek.