Ha újrakezdhetném

Ha újrakezdhetném, távol tartanám magam tőled. Sosem akarnálak megismerni, tudni milyen vagy, nem vágynám lefejteni rólad a rétegeket. Nem áhítanám, hogy úgy nézz rám, hogy olyan hatással legyek rád, amilyennel te rám. 

Ha újrakezdhetném, nem lesnélek minden kereszteződésben, nem várnám, hogy felbukkanj. Nem kívánnám, hogy láss, amikor csinos vagyok. Nem is lenne fontos, hogy csinosan lépjek utcára, mert nem gondolnék arra minden alkalommal, hogy talán pont ma futunk össze és a legjobb formámban kell lennem.

Ha újrakezdhetném, hidegen hagynál. Nem találnék valamiféle izgalommal teli érthetetlen megnyugvást nálad. Nem jutna eszembe hétfő délutánonként hozzád indulni, és azt sem érezném, hogy ebben az időpontban bárhol máshol egyszerűen nem a helyemen vagyok.

Ha újrakezdhetném, soha be sem tenném a lábam hozzád, nem bújnék sajátom helyett a te cipődbe, nem hagynám, hogy felvigyél a tetőre, nem hagynám, hogy élményt akarj nekem adni, nem hagynám, hogy előjöjjön belőled a védelmező férfi. Sosem öleltelek volna meg, és sosem éreztem volna a lüktető pulzusod az enyém mellett.

Ha újrakezdhetném, nem akarnálak vigasztalni. Nem akarnám a fájdalmad csillapítani, a könnyeid lecsókolni. Nem akarnám a világot neked adni, hogy jobb kedvre derítselek. Nem feszítene az érzés, hogy melletted kellene lennem, némán simogatni a hajad, hogy biztonságban érezd magad.

Ha újrakezdhetném, sosem kellene arra gondolnom, mi lett volna, ha akkor igent mondok és veled alszom. Nem próbálnám elképzelni az otthonod, ahol sosem jártam. A párnád, amire sosem hajtottam le a fejem, a kinyúlt pólód, amit sosem adtál kölcsön, a törött szélű csészéd, amiben sosem nyújtottad felém az instant kávét, a nyikorgó padlót, ami sosem lett vizes óvatos lépteimtől, és az ágyat, amiben sosem tapasztaltuk meg milyen egymás mellett felébredni.

Ha újrakezdhetném, nem gyötörne a legszabadabb éjszakánk emléke. Nem vágynék rá, hogy visszarepüljünk az időben és az az este tovább tartson, hogy veszítsem el a fejem, vagy mindennek ellenére gyere utánam és fejezzük be, amit elkezdtünk. Egyszer sem jutna eszembe, milyen a csókod, milyen érzés, amikor magadhoz húzol és nem akarsz elengedni. Nem kellett volna felismernem a tekintetedben az elemi vágy, a gyermeki csalódottság, a férfi büszkeség és a józan ész táncát.

Ha újrakezdhetném, sosem kellene megtapasztalnom milyen felemelő, de mennyire reménytelen téged szeretni.