Hogy gondolhattam valaha, hogy ki tudlak zárni magamból? Mintha egy gyermek küszködését olvastam volna újra. Ma már szinte hihetetlen, hogy ki akartalak zárni. Téged, akinek a karjaiban gyógyulok. Aki az első és az utolsó gondolatom minden nap. Honnan jöttél? Ki vagy te? Ki küldött? Hogy történhetett ez? Milyen forgatókönyvet írt a sors nekünk?
2018-as az első feszítő bejegyzésem. Akkor már tudtam, hogy te fordulópont vagy az életemben. Hogy mindent fel fogsz bolygatni. Isten a tanúm, mennyire próbáltam, de mennyire nem tudtam magam távol tartani tőled.
Most már az enyém vagy, és én a tiéd. Hogy ki rendezte ezt így, talán sosem fog kiderülni, és persze nem is lényeg. Gyönyörű kegyetlen sorsírása ez valakinek. Milyen hosszú, és milyen rögös út vezetett eddig. De kétségtelenül elvezetett hozzád. Te vagy, aki mellett megnyugszom, és aki mindeközben úgy képes feltüzelni, ahogy már régóta senki. Te vagy, akinek elhiszem, hogy szép vagyok. Jó néha a te szemeddel látni magam. Te vagy az egyetlen: Bárcsak valóban az egyetlen lennél.
Mit fogok kezdeni ezzel? Hogyan kell dönteni egy ilyen helyzetben? Hogyan lehet szétválasztani összeforrt dolgokat?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése