Ugrás a fő tartalomra

Kiszolgáltatottság


Kiszolgáltatottság. Sokféle létezik. Mind közül az érzelmi a legrosszabb.
Mikor az érzelmeidet adod valakinek, legféltettebb kincsed ládáját nyitod ki előtte, lehetőséget adva neki arra, hogy ne csak távolról csodálja, hanem összekavarja, elvegye, hozzátegyen mindahhoz, amit felhalmoztál és féltve őriztél.
Hiába te nyitottál utat, sőt hívtad őt, egyszer csak arra eszmélsz, már a kulcs is nála van és már béklyóba zárta mindened.
Kiszolgáltatottnak érzed magad és ő még csak nem is tud róla, mennyire függsz tőle. Megrémiszt a felismerés, nem is szándékosan csinálja. Ha tudna róla, legalább hibáztathatnád érte.

Csak benned zajlik.
Összeugrik a gyomrod ha rezzen a telefonod, ha meglátsz egy akár csak színében az övéhez hasonló autót az utcán.
Reggel mikor készülődsz, neki csinosítod magad, pedig azt sem tudod, látjátok-e egymást aznap.
Keresed az okokat, az alkalmakat, viaskodsz a józan eszeddel és a büszkeségeddel.
Mondd, mikor leszel újra szabad?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olyan jó volt belőled egy kicsit kapni! Hiányoztál! Annyira szeretem, amilyen vagy. Kell, egyszerűen szükségem van egy ilyen karakterre, de nem is a karakterre, egyszerűen rád van szükségem ahhoz, hogy jól tudjak működni. Hogy ott legyek a helyemen. Hogy alkossak, hogy motivált legyek, hogy segíts szárnyalni. Ha most nem rontjuk el, talán lehetnél te az egész életemben az a személy, aki tudja, hol tart az életem, aki tudja milyen vagyok, aki ott van nekem, akinek ott vagyok én. Mert én is szeretnék ott lenni neked. Mert azt akarom, hogy tud, mindig számíthatsz rám, mert te kiemelten fontos vagy az életemben, mert megkérdőjelezhetetlen helyed van a szívemben. Nekünk dolgunk van egymással. Remélem ezt érzed te is, és ha érzed, nem érted félre. Talán most sikerülhet. Talán most úgy tudjuk megadni a másiknak, amire szüksége van, hogy senkinek nem okoz fájdalmaz. Talán most majd úgy működik, ahogy kell. Működnie kell, mert nem maradhatsz ki az életemből. Veled teljes! És azon leszek, hogy e
Hogy gondolhattam valaha, hogy ki tudlak zárni magamból? Mintha egy gyermek küszködését olvastam volna újra. Ma már szinte hihetetlen, hogy ki akartalak zárni. Téged, akinek a karjaiban gyógyulok. Aki az első és az utolsó gondolatom minden nap. Honnan jöttél? Ki vagy te? Ki küldött? Hogy történhetett ez? Milyen forgatókönyvet írt a sors nekünk?  2018-as az első feszítő bejegyzésem. Akkor már tudtam, hogy te fordulópont vagy az életemben. Hogy mindent fel fogsz bolygatni. Isten a tanúm, mennyire próbáltam, de mennyire nem tudtam magam távol tartani tőled.  Most már az enyém vagy, és én a tiéd. Hogy ki rendezte ezt így, talán sosem fog kiderülni, és persze nem is lényeg. Gyönyörű kegyetlen sorsírása ez valakinek. Milyen hosszú, és milyen rögös út vezetett eddig. De kétségtelenül elvezetett hozzád. Te vagy, aki mellett megnyugszom, és aki mindeközben úgy képes feltüzelni, ahogy már régóta senki. Te vagy, akinek elhiszem, hogy szép vagyok. Jó néha a te szemeddel látni magam. Te vagy az egy

Kételyek közt

Beleszerettem? Egy kicsit talán. Nem, egy kicsit egészen biztosan. Bajban vagyok. És nem bármily nemű külső tényező miatt, hanem mert hiába tudom, hogyan tovább [értsd, ki kell vernem a fejemből], egyhelyben toporgok. Újabb hazugságba, vagy csúsztatásba nem kergethetem magam, ergo, nem csinálhatok semmit. Közben vadul ordibál a lelkem, hogy ez nem lehet ennyi! Nem lehet újabb lezáratlan fejezetem. Nem kattoghat folyton ezen az agyam. Káros. A munkámra is. A kanapéján akarok egy plédbe burkolózva ülni és beszélgetni vele, legalább heti egyszer. Nem kell több, de ennyi kell. Ennyi jár. Ennyire szükségem van belőle. Szükségem van arra az énemre, aki ott, nála lehetek. Abban persze nem vagyok biztos, hogy én mit jelentek neki. Mennyire jellemző rám... Két hét telt el. Gondol rám? Számára mit jelentett, ami közöttünk történt? Akarná, hogy ott üljek, legalább heti egyszer? Ezt azért csak meg kellene beszélnünk! Vagy most azt hiszi, hogy nem akarok vele beszélni? Vagy egyszerűen ő n