Milyen egy elképzelt szerelem annak, akinek van igazi?
Elképzelni azt még ideálisabbnak? Beleképzelni magunkat egy filmbéli vagy egy könyvbéli jelenetbe? Elképzelni magunkat valaki mással? És ha bármelyiket megtesszük, kicsinyítjük a valódi kapcsolatunkat? Valamilyen perverz, bűnös dolgot követünk el? Mit jelenthet bármelyik is? Egyáltalán kell az ilyenen vívódni? Ha kibontakozik egy gondolat, megtilthatjuk magunknak, hogy arra gondoljunk? Sült már ki abból valaha jó, ha valakinek megtiltottak valamit? Vagy valaki elfojtott magában valamit?
Kérdés kérdés hátán. Válaszok: mindenkinek valahol magában.
Én időről időre elképzelem magam valaki mással. Mindig ugyanazzal a mással.
Tetszik a gondolat, fűzöm, építem egymásra a képzeletbeli szálakat, mintha csak forgatókönyvet írnék. De sosem jutok a végére. Van egy szint, amitől nem jutok tovább. Nem tud a képzeletem túllépni azon, hogy van egy párom. Ráadásul olyan, akit minden költői túlzás nélkül nekem rendeltek az égiek.
Addig a szintig viszont meglepően könnyen megy a vizualizáció. Olyan érzések és vágyak törnek rám, amilyenekben már rég nem volt részem.
Elképzelni vele az életem nem tudom. De egy órát, egy napot, egy konkrét "jelenetet" olyan tisztán látok magam előtt, hogy utána meglepődöm, hogy ez nem egy már megtörtént esemény.
Sokszor egy múltbéli közös pillanatot ragadok meg, és alakítom máshogy a cselekményeket. Bevallom, örömöm lelem benne.
A képzeletem hátán szárnyal a lelkem.
Mégis fájdalmat okozok magamnak, hiszen irreális vágyakat kelt bennem minden egyes ilyen elképzelt, tökéletes szerelem. Olyan dolgokra kezdek el vágyni, amelyeket nem kaphatok meg.
Olyankor jön az, hogy visszazuhanok a valóságba, leporolom a szoknyámat, és felemelem a fejem.
Majd azt mondom magamnak: csak megálltam egy pillanatra, de már megyek is tovább.
És megyek is tovább.
Elképzelni azt még ideálisabbnak? Beleképzelni magunkat egy filmbéli vagy egy könyvbéli jelenetbe? Elképzelni magunkat valaki mással? És ha bármelyiket megtesszük, kicsinyítjük a valódi kapcsolatunkat? Valamilyen perverz, bűnös dolgot követünk el? Mit jelenthet bármelyik is? Egyáltalán kell az ilyenen vívódni? Ha kibontakozik egy gondolat, megtilthatjuk magunknak, hogy arra gondoljunk? Sült már ki abból valaha jó, ha valakinek megtiltottak valamit? Vagy valaki elfojtott magában valamit?
Kérdés kérdés hátán. Válaszok: mindenkinek valahol magában.
Én időről időre elképzelem magam valaki mással. Mindig ugyanazzal a mással.
Tetszik a gondolat, fűzöm, építem egymásra a képzeletbeli szálakat, mintha csak forgatókönyvet írnék. De sosem jutok a végére. Van egy szint, amitől nem jutok tovább. Nem tud a képzeletem túllépni azon, hogy van egy párom. Ráadásul olyan, akit minden költői túlzás nélkül nekem rendeltek az égiek.
Addig a szintig viszont meglepően könnyen megy a vizualizáció. Olyan érzések és vágyak törnek rám, amilyenekben már rég nem volt részem.
Elképzelni vele az életem nem tudom. De egy órát, egy napot, egy konkrét "jelenetet" olyan tisztán látok magam előtt, hogy utána meglepődöm, hogy ez nem egy már megtörtént esemény.
Sokszor egy múltbéli közös pillanatot ragadok meg, és alakítom máshogy a cselekményeket. Bevallom, örömöm lelem benne.
A képzeletem hátán szárnyal a lelkem.
Mégis fájdalmat okozok magamnak, hiszen irreális vágyakat kelt bennem minden egyes ilyen elképzelt, tökéletes szerelem. Olyan dolgokra kezdek el vágyni, amelyeket nem kaphatok meg.
Olyankor jön az, hogy visszazuhanok a valóságba, leporolom a szoknyámat, és felemelem a fejem.
Majd azt mondom magamnak: csak megálltam egy pillanatra, de már megyek is tovább.
És megyek is tovább.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése